Damaszkusztól nagyjából negyven kilométerre északnyugatra, az országhatár közelében van egy völgy, amely az Antilibanon hegyei közé nyúlik be, és amelynek végén Baalbek felé át lehet kelni Libanonba. Itt ered az ásványvízként már jól ismert Bukajn, a szintén ásványvízéről híres Ajn Fídzse és a legendás Barada is. Ez a völgy az útikönyvek szerint a damaszkusziak kedvelt kirándulóhelye, ahol nagyon szép a táj. Múlt hétvégén tehát ellátogattunk ide, hogy rövidebb programot csináljunk a vizsgahétre való tekintettel. A tett helyszínét a Szaumerijjáról közelítettük meg szervizzel, fejenként negyven líráért.
A kedvelt üdülővárosok legnagyobbikában, Zabadániban szálltunk le, és a nap folyamán Blúdant és Bukajnt egyaránt érintettük. Nos, a városok tényleg nem valami érdekesek: szemmel láthatóan gazdag vidék, ahol új építésű lakóparkok kapaszkodnak a hegyoldalra, továbbá számos „fíla”, azaz villa hirdeti magát. Ezek többsége azonban nem puszta kéjlak, ti. a damaszkuszinál tényleg zöldebb és vízgazdagabb tájon erős a mezőgazdaság is, a villák körül pedig mindenféle növényt termelnek. Egy különlegesség említhető még, mégpedig az, hogy a mecsetek modernebbek, „dizájnosabbak”, mint a hagyományos formájú damaszkusziak. Mi mindezt nagyjából tíz kilométeren át szemléltük sétálva… a Barada forrását kerestük, de mint kiderült, az elég messze van Zabadánitól. Mindenesetre enyhén lejtős vagy vízszintes utunkat könnyedén róttuk, eközben a hírneves üdülőhelyek sorát érintettük, és gyönyörködtünk a tájban. Már amennyire lehetett. Az ugyanis messze nem olyan lenyűgöző, mint az ember hihetné az álságos útikönyveknek hívén: a két oldalt meredező hegyek sem méreteikkel, sem kopárságukkal nem ütnek el mindattól, amit már láttunk például Maalúla felé menet. Valamivel persze több a növényzet, azaz helyenként erdőfoltokat is látni, mégpedig igazi lombhullató erdőt… a kirándulás egyik pozitívumát a helyenként elővillanó sárgás-vöröses őszi színek jelentették. Otthon sok helyen látni ilyesmit, de Szíriában nemigen.
Néhány útbaigazítás árán végül befutottunk a Barada forrásaként feltüntetett helyre. Azt tudtuk, hogy sok vízre nem számíthatunk, hiszen a „folyó” Damaszkuszban nagyjából egy csermelynek felel meg, de a látvány minden várakozásunkat alulmúlta. Illetve valahol felül, mert attól még, hogy valami nem szép, még érdekes lehet… A forrás környékét jól kiépítették: a park rendben van tartva, a járdát díszkő fedi, nem messze tőle van egy csernobilinak tűnő vidámpark, a part mellett lehet piknikezni, a víz számára pedig tavacskányi medencét hoztak létre, ahol annak idején csónakázni is lehetett. Egyszóval régen valóban lizsészerű lehetett az élet – de nem most. Ugyanis a Barada forrásában nincs víz. (Tehát a Barada forrása nem forrás, és a Barada nem létezik. És a vize tényleg csak szennyvíz.) A kiszáradt mederben rég nem használt ladikok hevernek… a helyiek persze várják a turistákat, és néhány szír valóban teázgatott a meder körül. A turistacsalogató attrakció itt a lovaglás: kicsicsázott, és egyébként szép lovakat lehet vezetni, illetve fényképezkedni a hátukon jelentős pénzösszegért. Nem éltünk a lehetőséggel, ahogy a teljesen kiürült hűtőjű étterembe sem tértünk be… megelégedtünk azzal, hogy a napon sütkéreztünk néhány percig, miközben kitárgyaltuk, hogy milyen jó is lehetett itt anno, amikor volt még Barada.
Amikor – rövidesen – mindezzel beteltünk, elindultunk gyalog. (A forrás ugyanis néhány kilométerrel beljebb fekszik a damaszkuszi úttól, ahol szervizt foghattunk volna.) Fittek és egészségesek vagyunk mindannyian, időnk tengernyi volt, úgyhogy nem határoztunk meg célt… és alig hagytuk el a forrást, egy platós kisteherautó állt meg mellettünk, felajánlva, hogy elvisz minket a tízessel arrébb fekvő Zarzar-tóhoz, ha már úgyis arra megy. Út közben láttuk a tó tábláját, és ha már vizet sem láttuk, ráadásul a platón utazhatunk, Isten neki… úgysem adnánk neki nagy összeget, ha kérne érte pénzt. De végül nem kért. És milyen jó kis utazás volt! Rettentően élveztük a helyzetet, néztük a hegyeket, és viszonoztuk a kíváncsi helyiek köszöntéseit és vigyorait. A tónál megint csak meg akartak minket lovagoltatni, de mi megelégedtünk a szemlélődéssel. A Feneketlen-tónyi Zarzarban van víz, de az szemmel látható, hogy nagyjából a fele annak, amennyinek kéne, ugyanis a parton itt is jobb napokat látott ladikok hevernek. Ettől függetlenül itt kifejezetten sok család múlatta a péntek délutánját: autóval kijöttek, leterítették a pokrócot, előkapták a grillsütőt és nekiláttak a pikniknek… a kiszáradt, füvetlen iszapmederben, ami jó szír szokás szerint szépen, egyenletesen tele van szemetelve. Sajátos élmény volt, meg kell hagyni. Hát még, ami utána következett!
A Zarzar felett lógott az eső lába, amikor elindultunk, és csöpögni kezdett, mire kiértünk a közeli autópályára. Szándékaink szerint mentünk volna Damaszkusz felé, aztán szervizt fogtunk volna, bár azok ezen az úton – nem a zabadáni út, hanem jóval messzebb tőle – nem túl gyakran jártak… De ezúttal is felszedtek minket. Most egy furgon volt a jármű, és egy kedves fiatal fickó vezette. A lányok beszálltak előre, a sofőr mellé, én meg hátra, ahol négy műanyag szék és egy matrac volt az összes berendezés. Ezt az utazást is nagyon szórakoztatónak találtam… Ahmad azt mondta, hogy Sámba, azaz Damaszkuszba megyünk, ehhez képest északra kitértünk tőle, és töretlenül robogtunk Homsz vagy Palmüra felé... Kissé aggódva figyeltük, hogy a táblák szerint 30 kilométerre távolodtunk attól a Damaszkusztól keletre, amihez már sokkal közelebb is voltunk nyugatról, de végül lekanyarodtunk, és az egyik északkeleti elővárosban, Dúmában álltunk meg. Ahmad sem kért semmit az utaztatásért, és megmutatta, hogy honnan megy direkt szervizjárat a városba...
Így történt, hogy negyedannyi pénzért jöttünk haza a völgyből, mint amennyiért elértünk oda. Érdekes élmény volt, és ami a látott helyeket illeti… ki-ki döntse el maga, érdemes-e meglátogatni. Ami a vizsgákat illeti, nem haladták meg a képességeimet, eredményekkel jövő héten szolgálhatok. (Ezzel letudtuk az elmúlt hetet, és eljutottunk a jelenbe. Utolértem magam, juppí! Hétvégére kivételesen pihi van betervezve, ami valószínűleg a Damaszkuszi Nemzeti Múzeumot fogja jelenteni.)
Képek Gyöngyitől, mivel én nem vittem fényképezőt
Utolsó kommentek