Az ezt követő hétvégén mindkét nap volt „program”, bár különböző jellegű. Pénteken elmentem turkálni, és kerítettem magamnak két remek pulóvert meg egy egész jó dzsekit 1300 líra értékben. (Eredetileg 1500-at kértek, és némileg több rámenősséggel talán 1100-ig is le lehetett volna menni, de én már ennyivel is meg vagyok elégedve a magam részéről, ugyanis kezdetben ennyit sem tudtam volna lefaragni…) Így aztán egy szép nagy zacskónyi ruhával felszerelkezve mentem vissza Flórával az Azem-palotába. A palotát Asz’ad Azem pasa, Damaszkusz oszmán helytartója építette a 18. század közepén az óváros nyugati felében, az Omajjád-mecset közelében. Ahogy a legtöbb muszlim épület, kívülről ez sem túlságosan látványos, és már többször elmentem előtte-mögötte-mellette, mielőtt meglátogattuk volna.

Az Azem-palota egy szövevényes alaprajzú, helyenként többemeletes épület, benne nagy, szökőkutas udvarokkal és kertekkel. Az egész épületet gyönyörű geometrikus festések díszítik, az ablakkeretek és –rácsok szépen faragottak, hasonlóan az oszlopokhoz és általuk tartott ívekhez. Még ejvánok is vannak a házban, amint az egy muszlim középülettől elvárható… Egyébiránt múzeumként működik, mégpedig jelentős nyugati részvétellel, ennek köszönhetően a kiállításai korszerűek, az arab és angol nyelvű tájékoztatás pedig mindenütt elérhető. A palota egyes helyiségei a tradicionális szíriai és damaszkuszi élet egyes pillanataira világítanak rá: különféle mesterségek műhelyei és termékei, régi stílusú kávéház, hagyományos menyegző, század eleji iskola, különféle szíriai népviseletek kapnak helyet benne a megfelelő bútorokkal, ruhákkal, szerszámokkal és termékekkel. A palota saját fürdőjében keresztül a hagyományos damaszkuszi fürdőépítészet ismerhető meg, de takaros fegyvertár és a rövid ideig uralkodó Fajszál király rettentően giccses fogadóterme is megtekinthető. Egyszóval nagyon kellemes hely, diákoknak ráadásul csak 10 líra a belépő – nekem személy szerint az építészete jobban tetszett, mint a tárlata, de érdekesnek az is érdekes volt.

Szombaton a nagyobbik programot ejtettük meg. Reggel buszra szálltunk, elmentünk Homszba (két és fél óra), és onnan azonnal kerítettünk egy taxit a Krak des Chevaliers-ig. A Krak nagyjából félúton van Tartúsz és Homsz között. A nagyjából negyven kilométeres útra azonnal több ajánlatot kaptunk, és a legszimpatikusabb, angolul is tudó taxis azt fejtegette, hogy 2100 líráért vinne el minket. Ez hármunkra – Flóra, Gyöngyi, én – nézve eléggé soknak tűnt, és elhatároztuk, hogy keresünk egy szervizt, még ha állítólag nem is jár a Krakba. Végül nem kellett: amint kiléptünk a buszpályaudvarról, egy taxis 1200 líráért jelezte, hogy elvinne, megvárna és hazahozna minket. Erre persze megjelent a barátunk is, és belenyugodva az elkerülhetetlenbe, ő vitt el ennyiért…

A rejtélyes nevű Krakot – arabul Kala’at al-Hoszn, azaz „Hoszn vára” néven fut – már messziről lehet látni, mivel a Homszi-átjárót északról szegélyező Alavita (alias Nuszajrijja, másképp Anszárijja) – hegység egyik alacsonyabb csúcsára épült, figyelve a vonuló seregeket. A várról tudni kell, hogy még Szaladin sem bírt vele, és csak azután tudták elfoglalni a mamlúkok, hogy a tengerparti sávot visszafoglalva elvágták az utánpótlástól a keresztes kor legvégén. Aztán, mint annyi más várat, ezt is belakták a helyiek, de amikor a franciák megszerezték a mandátumot, kirakták őket (így született Hoszn falva a vár alatt), nemzeti örökségnek nyilvánították és rendbe tették. Látszik rajta, ugyanis nagyon jó állapotban van. Méretre amúgy nem túl nagy, pláne Markab után, de – főleg a szoros felől nézve – nagyon kompakt, nagy erőt sugároz. Először a külső várfalon és a hozzá csatlakozó épületeken (főleg istállók, egy vízvezeték, de még mamlúk kori fürdő is van a járószint alatt) jártunk körül, gyönyörködve a belsővárban és a természetellenesen zöld tájban. Az elmúlt hetek esői, úgy látszik, megtették a magukét: a várárokban víz állt, az udvaron és a környező hegyeken pedig fű zöldellt – nagyjából úgy nézett ki, mintha Svájc egy alacsonyabb hegyvidékén járnánk nyáron. Egyébként látogatásunk alkalmával is szemerkélt az eső egy ideig, aztán csak a tenger és a hegyek felett láttuk a zuhogást és a cikázó villámokat – a szó stilisztikai értelmében abszolúte romantikus helyzet volt: középkori bástyákról lesni a hegyek feletti vihart…

Ami a vár összhatásán és a tájon kívül nagyon tetszett, amit eddig csak Európában tudtam elképzelni, az a belső várban levő kolostor volt: a gótika nem túl díszes, de egyértelmű stílusjegyei köszönnek vissza a bejárata előtti árkádsorról. (Kerengő nincsen, csak egy folyosó, de a csúcsívek és a töredezett rózsaablakok itt is gyönyörűek.) Mi több, középkori karcolt graffitik is vannak a Krakban, amiket a várat korábban már Balázzsal meglátogató Flóra mutogatott meg nekünk: delfinek, hajók, lovak, helyenként pedig máig jól olvasható latin feliratok bújnak meg a falakon.

Mi mást írhatnék a várról? A képek talán visszaadnak a látványból valamit, de aki teheti, látogassa meg… Mi két óra alatt kényelmesen bejártuk, kigyönyörködtük magunkat benne, itt meg ott elnéztük a panorámát. Bónuszként még a német lakótársunkkal is találkoztunk, aki norvég ismerőseivel utazott erre.

Homszba visszaérve nagyjából másfél szabad óránk volt körülnézni. A városban egy nem túl jó karban levő óvárost, benne néhány keresztény templomot, egy alig értékelhetően romos citadellát és a Hálid ibn al-Valíd mecsetet leszámítva nincs túl sok látnivaló. Mi nagyjából odáig jutottunk, hogy a határozottan szép arányú és színű, fekete és fehér kövekből épült mecsetet a naplemente kellemes narancsfényében megnéztük. (Én, férfi lévén, belülről is, ahol hogy-hogy nem teljesen ugyanolyan sírja van a Szíriát hódoltató hősnek, mint bárki másnak, aki mecsetben nyugszik… a mecsetudvar mutatós, mivel firenzeies csíkozású, az imaterem viszont teljesen unalmas és a már említett síremléket leszámítva érdektelen.) Innen még bekavarodtunk a piacos-belvárosias részre is, de semmi értékelhetőt nem találtunk, ráadásul aztán már mennünk kellett vissza a buszgarázshoz, ami szokás szerint messze van a belvárostól.

De legalább van már szép kék homszi buszjegyünk is, amit ugyanolyan lyukasztókkal kell érvényesíteni, mint a hagyományos otthoniakat.

Next time on damascenus.blog.hu: Maahad – diákok és tanulmányok